Hírmorzsák 2026/02

Kedves Versenyzők!
Egyre közelebb az idei szezon kezdete, így összeszedtük a jelenleg aktuális információkat.
Egy apró módosítást kell eszközölnünk a versenynaptárunkban, azonban reméljük még időben tudjuk ezt jelezni felétek.
Szerencsére a versenyek időpontjai változatlanok maradnak, azonban a március 28-i tesztnapot két külön alkalomra kellett bontanunk, és az időponton is módosítanunk kellett.

  • Március 21-én szombaton várunk mindenkit szeretettel az M-Ringen, itt azonban CSAK ÉS KIZÁRÓLAG sportorvosi vizsgálatra, illetve admin ügyintézésre (licenc és egyéb kérdések) lesz lehetőség, pályahasználatra nem.
  • Április 11-én szintén az M-Ring ad majd otthont a tényleges tesztnapnak, ahol lesz lehetőség a pályahasználatra is, illetve admin ügyintézésre, PF számításra, gépátvétellel kapcsolatos kérdések tisztázására. Ezen az alkalmon viszont sportorvos NEM LESZ.

Bízunk abban, hogy a legtöbbeknek inkább szerencsés lesz a változtatás, és így még több időtök marad arra, hogy felkészítsétek az autókat az idei szezonra.
A két szezon előtti alkalomra a jelentkezést hamarosan megnyitjuk, kérlek figyeljétek a felületeinket.
Ami pedig az igazán jó híreket illeti:
Újabb versenynapot tudunk bejelenteni a versenynaptárból, az eddigi futamok mellett:

AUGUSZTUS 9. – Visonta – Black Star Speedway

Így az idei versenynaptár a jelen állás szerint:

03.21 – M-RING – Sportorvos, admin ügyintézés

04.11 – M-RING – Szezon előtti tesztnap, admin ügyintézés

04.25 – HUNGARORING

05.10 – REMETERÉT

06.21 – M-RING

07.11 – KAKUCS RING

08.09 – VISONTA – BSSW

09.12 – KISKUNLACHÁZA

Hírmorzsák 2026/02
Scroll to top