Néhány fontos, aktuális információ:
— A kecskeméti OSzAK futam előtt 9 és 15 óra között lehetőség van a versenyautók tesztelésére. Néhány lényeges információ:
– Megpróbálunk hasonló pályát felrakni, mint ami volt utoljára Kecskeméten.
– Ezen a pályán lehet tesztelni, indulói létszámtól függ az, hogy hány kört. Azt a helyszínen szeretnénk eldönteni Veletek közösen, hogy a RAJT és a CÉL között kettő kört kell teljesítenetek, vagy egyet.
– Maximum 40 nevezést fogadunk el a tesztnapra. E létszám felett nem tudjuk azt garantálni, hogy elegendő tesztkört tudtok teljesíteni.
– A tesztnapon is lesz esetkocsis biztosítás, pályabírói felügyelet. Viszont NEM lesz bólyahiba, pályatévesztés jegyzőkönyvezése. Arra figyelünk, hogy a pályát szegélyező gumik kerüljenek vissza a helyükre. A délutáni verseny biztonsági része erre az eseményre is ÉRVÉNYES!
– A TESZT pálya nem lesz azonos az esti versenypályával.
– A teszten való részvételi díj: 3000 Ft.
– Itt is lesz "rajtszám". Mindenki kap egy félbehajtott A4-es lapot. A felső felében lesz az egyik rajtszám, pl.:101. Az alsó felében a másik, pl.: 201. Az első hét kört a felső rajtszámmal lehet csak teljesíteni, a további köröket az alsóval. Ezzel tudjuk biztosítani a teljesített körszámok azonosságát.
– Bármilyen észrevételt szívesen várunk a tesztnappal kapcsolatban. 06-30/365-6946, hegedus.csaba@t-com.hu.
— Frissült az FIA CEZ ponttáblázat a dokumentumok dobozban.
— Megkaptuk az MNASz ATB-től az E betűs Matador gumik listáját. Megtalálható a dokumentumok dobozban.
— Beindult az on-line nevezési lap.
— Frissült az aktuális versenykirás a dokumentumok dobozban.
— A székesfehérvári eredménylista kiegészült egy oszloppal, amely a köridőkhöz tartozó büntető másodperceket tartalmazza. Ezeket a büntetéseket az aktuális köridő, vagy az összetett köridő már tartalmazza.