Köszöntünk minden benzingőzzel fertözött, és az első versenyt már féllábon váró érdeklődőt weboldalunkon. Örömmel értesítünk benneteket, hogy a tavalyi évben indult OSzAK-nak keresztelt bajnokságunk az idei évben tovább folytatódik. Kibővült, megváltozott helyszíneken várhatunk érdekes küzdelmeket. Leghamarabb 2007. március 25-én éppen Kiskunhalas városa ad otthont a Kelemen Krisztián által igazgatott Suzuki Autó Motor Trans elnevezésű szlalomversenynek. A versenypálya az ATI tanpályán lesz kialakítva. A 10 órai rajtot megelőzi a gépátvétel és a gyalogos pályabejárás. A három körösre tervezett verseny előreláthatólag 17-18 óra felé ér véget a díjkiosztóval. A helyszínen is van lehetősége a versenyzőknek az OSzAK mezőnyéhez csatlakozni. Akinek a 2006-os évben már volt igazolványa, azoknak csak a regisztrációs díjjal és a 2007-es formanyomtatvánnyal kell számolni. Az új jelentkezőknek kell hozni ezen felül 1 db igazolványképet.
Meghatározások
A verseny neve: VI. SUZUKI Kupa
Az MNASZ OSzAK a METALELEKTRO Kupáért – 1. futam
A verseny helye: Kiskunhalas, ATI tanpálya
A verseny ideje: 2007. Március 25.
Nevezési határidő: 2007. Március 20.
Helyszíni nevezés: 2007. Március 25. 0700 -0900. (1,5 x nevezési díj ellenében)
Az autók elhelyezése a parc fermében: : 2007. Március 25. 0900
Technikai ellenőrzés: 2007. Március 25. 0700 – 0945
Versenyzői eligazítás: 2007. Március 25. 0945 – 1000
A verseny rajtja: 2007. Március 25. 1000
Nevezési díj: 6000 HUF, mely 500 Ft versenybiztosítást tartalmaz.
A nevezés 100 főnél maximálva van.
Kategóriák
Abszolút kategória | – AK |
Női kategória | – NK |
Túra 800 cm3 alatt | – A1 |
Túra 801-1300 cm3 között | – A2 |
Túra 1301-1600 cm3 között | – A3 |
Túra 1601 cm3 felett | – A4 |
Széria 800 cm3 alatt | – N1 |
Széria 801-1300 cm3 között | – N2 |
Széria 1301-1600 cm3 között | – N3 |
Széria 1601 cm3 felett | – N4 |
Nevezések
Nevezést leadni a http://www.oszak.hu/, a http://www.hirosrallye.hu/ weblapokról letöltött, vagy a versenykiírásokkal e-mail-en vagy kipostázva elküldött nevezési lapokon lehet. A nevezést az alábbi címekre kérjük postázni:
Kelemen Krisztián
6400 Kiskunhalas, Virág u. 40.
Bodor Attila
6000 Kecskemét, Liszt Ferenc u. 43. 2/11
A verseny ismertetése
A rendezőség által kijelölt pályát a megadott haladási iránynak megfelelően, a legrövidebb idő alatt, hibapontmentesen kell teljesíteni. Minden induló háromszor teljesítheti a pályát, és az értékelésbe a legjobb idő számít. Ha a versenyző önhibáján kívül akadályoztatva van a pálya teljesítésében, újra teljesítheti a futamot. A pályán bukósisak, felhúzott ablakok, bekapcsolt biztonsági öv az utasnak is KÖTELEZŐ! Egy autóval több versenyző is indulhat egy autóban max. 2 fő tartózkodhat. Egy versenyző csak egy autóval indulhat!!
Időmérés: Fotocellás, számítógépes értékeléssel, melyek ellen óvásnak helye nincs.